 |
Édua
|
| |
|
|
|
Hölgyeim
és Uraim, Tisztelt Olvasók (mármint ha ez a megfelelő jelző egy olyan
könyv esetében, ami ugyan könyv, de mégis inkább nézni kell, mint olvasni)!
Én az Önök legtöbbjével ellentétben abban a kivételes szerencsében vagyok
részes, hogy évek óta ismerem és rajongásig szeretem Szűcs Édua rajzait.
Gondolom, mire e könyvet végignézik, már Önök is osztoznak velem ebben.
Előbb azonban szeretném elmondani rajongásom néhány okát. Édua rajzainak
az egyik legfontosabb jellemzője, hogy hihetetlenül kompaktak, mindent
elmondanak a látvánnyal. Szinte soha nincs aláírásuk, és még címre sincs
szükségük. Ezt tudja minden szerkesztő, aki közli őket - ha történetesen
a szerző nem adott címet a rajznak (és ez bizony előfordul). Minden cím
ráerőltetésnek, túlmagyarázásnak tűnik, még ha egyszavas is.
Édua rajzainak másik legfontosabb jellemzője, hogy tündériek. Azokat a
hihetetlenül bájos, sajtfejű, gombszemű babákat meg kell zabálni. Ugyanígy
a kackiás bajúszú királyokat, meg az elgyötört háziembert, aki artistát
megszégyenítő kunsztokat hajt végre, hogy kivasalja az ingét, vagy becsavarja
a villanykörtét.
Édua rajzainak harmadik legfontosabb jellemzője, hogy a szerző nő. Egy
férfi egészen biztosan nem tudná ennyi gyilkos humorral, ugyanakkor megértő
szeretettel azt a helyzetet, amikor a háziember etet. A lábosból valami
gusztustalan pép türemkedik ki, a padlón kinyúlva fekszik a kutya meg
a gyerek, a papagáj pedig rémülten húzódik a ketrece sarkába a kínáló
kanál elől. Vagy miként tudná düh, felháborodás nélkül, ilyen megértően
ábrázolni, amint a háziember tereget, és a dróton a lepedők között lóg
a kis sajtfejű is csöpögő pelenkában.
Édua rajzainak negyedik legfontosabb jellemzője, hogy politizálnak, de
úgy, ahogy senki másé e Honban. Egy-egy karikatúráról elég pontosan meg
lehet állapítani, hogy mondjuk a Hócipő vagy pedig a Magyar Fórum számára
készült - anélkül, hogy látnánk a lapot. A rajzoló politikai álláspontja
ugyanis átsüt a papíron. Nem így Édua. Ő is készít politikai rajzokat.
Királyokról, udvari bolondokról. Manapság például, amikor a politológusok
gyakran emlegetik azt, hogy a magyar politikai elitet egyedül utcai megmozdulásokkal,
népszavazásokkal lehet az elviselhetetlen közállapotokra rádöbbenteni,
nekem egy régi Édua rajz jutott eszembe. Az udvari bolondot begipszelt
lábbal, hordágyon viszik el, a lépcső tetején pedig király és királynő
röhög, hogy a könnye potyog. Senki pontosabban nem fogalmazta meg az elitek
embertelenségét.
A többi harminchárom indokot már nem is szeretném elsorolni. Azok magukért
beszélnek. Tessék szíves végiglapozni a könyvet, hogy a végére érve immár
együtt osztozzunk a rajongásban.
Szántó Péter
|
|
