Világökörség Karikatúra Magazin
Nyitolap
|
|
 
|
 
|
Eggyel följebb

Tettamanti Béla

"Huszonhárom évvel ezelőtt egyszer csak úgy véletlenül bementem a Divatcsarnokba, annak is a Lotz-termébe, mert láttam, hogy ott egy kiállítás van, mégpedig fiatal karikaturisták munkáiból. Nagyon jó kiállítás volt, jó szemű ember válogatott, hiszen a mai karikaturista középgeneráció onnan, akkor indult. Nekem meg különösen szerencsés volt az a kiállítás, mert utána megkerestem azt az embert - aki éppúgy kölyök volt még mint én - és készítettem vele egy interjút.
Az volt életem első interjúja. Persze nem jelent meg, mint ahogy hosszú évekig, évtizedekig minden harmadik írásom jelent meg. De ez első volt.
Azt az interjút Tettamanti Bélával készítettem. Arról beszélgettünk - emlékszem a szóra, mert soha azóta nem hallottam - hogy ő a fifós humort kedveli. Nem a harsogót, nem a direktben röhögtetőt, hanem az olyat, amelyiken mondjuk egy apró, kicsi részlettől lesz más a világ. Az is lehet, hogy nézed, föl se fogod elsőre, hanem csak öt perc múlva jössz rá, hogy mit láttál.
Soha nem találkoztam még emberrel, aki jóformán későkamasz kora óta ugyanúgy, ugyanazzal a szemlélettel dolgozik. Nem érik nagy megvilágosodások, nem talál ki hatalmas stíluskorszakokat, hanem csak - valami elképesztő, ragyogó szeretettel - de mindig egy tűhegynyi gunyorral, ábrázol.
Talán egy kicsit jobban rajzol, megtanult technikai trükköket, biztos nagyobbakat merészel gondolni - vagy kisebbeket, mert rájött, hogy azok a fontosabbak. De ugyanaz az ember, semmit nem torzult a tehetsége.
Nem találkoztunk két évtizedig.
És milyen a sors: úgy egy-másfél éve volt Tettamanti Bélának egy kiállítása a Forum szállodában. Megnéztem persze. És föl is hívtam, hogy ideje lenne egy olyan interjút készíteni, ami meg is jelenik, mert most valamicskét fordult a helyzetem. Eljött, persze.
Azt a címet adtam annak az interjúnak, hogy a GRAFICISTA.
Mi irogatók nemcsak munkáink eszmei mondanivalóját tartjuk számon, hanem a jó címeket is. Ez volt életem egyik legjobb címe.
Tökéletesen kifejezte azt, amit Béláról gondolok. Grafikái - például egy újságban - teljesen egyenrangúak bármelyik publicisztikának mondott írással. De ha novellához rajzol, azzal is. És persze valamitől arra is képesek a képei, hogy a lakást megemeljék. Tudom, mert tele van a szobám Tettamanti-képekkel.
Nem eredetiekkel, hanem fénymásolatokkal. Úgy kerültek hozzám, hogy egyszercsak elhatároztuk, hogy együtt fogunk dolgozni. Kezdtük a Népszabadságnál, folytattuk a Griffnél, aztán a Vasárnapnál, megcsináltunk egy könyvet... És már a következőn dolgozunk.
Legalább száz kép született így. És az a különös bennük, hogy mostmár hiányoznának. Tettamanti Béla munkáival már úgy vagyok, hogy valahogy eggyé nőnek azzal, amit írok.
Azt én nem tudom eldönteni, hogy a képek a világról valók, vagy a világból valók, csak azt tudom, hogy kevés olyan művésszel találkoztam, amelyik ennyire visszahatna rá. Apró, fifós kis részletekkel.
"

Andrassew Iván