Világökörség Karikatúra Magazin
Nyitolap
Issam Hassan
Eggyel följebb
Tomson


Rasit Yakali

Rasit Yakali 1943-ban született Törökországban (Tire, Izmir). Már ötévesen az iskolapadot nyúzta. Karikatúrákkal M. Semih Balcioglu, a karikatúra nagymestere bátorítására kezdett foglalkozni. Első rajza 1962-ben jelent meg a Tercüman nevű napilapban. Már professzionális karikaturistaként publikált művei sorra tűntek fel különböző lapokban, ezek névszerint: Yeni Asir (1964-1968), Pardon Mizah Magazine (1969-1970), Dünya (1970- 1987), Hürriyet (1987-1992), Fotospor (1993-1994), valamint a BRT TV (1995-1996). Jelenleg a 'Bizim Gazete' magazinnal áll kapcsolatban. Eddig öt személyes kiállítása volt.
1980-ban megalapította a Carsaf Karikatúra Iskolát, melyet 1992-ig igazgatott, egy ideig Semih Balciogluval kettesben. Ketten együtt 15 kiállítást rendeztek, "Mi is létezünk" címmel. Könyveikből és rajzaikból kettő-kettő a bolgár és a kanadai karikatúramúzeumokban is bemutatkozott.
Nős, két gyermek apja.
A következő szervezeteknek tagja: Caricaturists Society (Karikaturisták Társasága), Turkish Journalists Society (Török Újságíró Szövetség), Turkish Sports Writers Society (Török Sportújságírók Társasága) és Besiktas Gymnastics Club.

Albumai:
Cizgiyle, 1973,
Isci Cizgisi , 1975,
Cizgiyle Icraatin Icinden, 1984,
Gözlüklü Marti, 1987- Resit Asciogluval közösen,
Günlük, 1998,
Cizgiyle 40 Yil, 2002 (40 átillusztrált év)

Újságok:
Bilge Sanat Dergisi , 1964 (Bilge Arts Magazine),
Cagdas Mizah Dergisi , 1975 (Contemporary Comic Magazine),
Yeni Cuval Mizah Dergisi , 1978 (New Sack Comic Magazine),
Papagan Mizah Dergisi, 1978 (Parrot Comic Magazine)

Díjai:
1970-- Turkish Sports Writers Society, 3.díj (megosztva Faik Akin-nel)
1974-- International Caricature Competition, Marostika, Italy, 3.díj
1978-- Turkish Sports Writers Society, 3.díj
1979-- Turkish Journalists Society, 3.díj
1982-- Turkish Journalists Society, Közönségdíj
1984-- Turkish Journalists Society, 'Az Év Kiemelkedő Újságírója"-díj
1996-- Serdar Çakirer Caricature Competition, Caricaturists Society Special Award
1998-- Turkish Sports Writers Society, 1.díj
1999-- Turkish Sports Writers Society, 2.díj
2000-- Nehar Tüblek Caricature Competition, a "Dünya" lap által felajánlott díj
2000-- Turkish Sports Writers Society Caricature Competition

Kitüntetései:
A Karikaturista Társaság által 1982-ben adományozott érem a fiatal karikaturisták nevelésében kifejtett tevékenységéért.
A Liones Board of Administration által többször is megitélt (1990, 1992, 1993) érem a karikatúraművészetben nyújtott teljesítményéért. 1999-ben beválasztják magába a Board-ba is.

(A szerkesztő megjegyzése:
A figyelmes olvasónak esetleg feltünhetett néhány furcsa kifejezés:
"a karikatúra nagymestere bátorítására kezdett foglalkozni",
"megalapította a Carsaf Karikatúra Iskolát, melyet 1992-ig igazgatott",
"a fiatal karikaturisták nevelésében kifejtett tevékenységéért"
és egyáltalán: "karikatúraművészet" - az eredeti szövegben "art of caricature"...
Nos, sokat kell még fejlődnünk, hogy utolérjük Törökországot.)


  Karikatúra I
  Karikatúra II
  Karikatúra III
  Karikatúra IV
  Karikatúra V
  Karikatúra VI
  Karikatúra VII
  Karikatúra VIII
  Karikatúra IX
  Karikatúra X
  Karikatúra XI
  Karikatúra XII
  Karikatúra XIII
  Karikatúra XIV
  Karikatúra XV
  Karikatúra XVI
  Karikatúra XVII
  Karikatúra XVIII

  Karikatúra XIX
  Karikatúra XX
  Karikatúra XXI
  Karikatúra XXII
  Karikatúra XXIII
  Karikatúra XXIV
  Karikatúra XXV
  Karikatúra XXVI
  Karikatúra XXVII
  Karikatúra XXVIII
  Karikatúra XXIX
  Karikatúra XXX
  Karikatúra XXXI
  Karikatúra XXXII
  Karikatúra XXXIII
  Karikatúra XXXIV
  Karikatúra XXXV
  Karikatúra XXXVI

  Karikatúra XXXVII
  Karikatúra XXXVIII
  Karikatúra XXXIX
  Karikatúra XL
  Karikatúra XLI
  Karikatúra XLII
  Karikatúra XLIII
  Karikatúra XLIV
  Karikatúra XLV
  Karikatúra XLVI
  Karikatúra XLVII
  Karikatúra XLVIII
  Karikatúra XLIX
  Karikatúra L
  Karikatúra LI
  Karikatúra LII
  Karikatúra LIII
 

A karikatúrák a szerző engedélyével szerepelnek az oldalon
Cartoon © Rasit Yakali, used with his permission.